Egészségügyi Minisztérium
Együttműködés az Európa Tanáccsal az egészségügy területén
Az 1949-ben 10 európai ország által, Strasbourg székhellyel alapított Európa Tanács a demokrácia és az emberi jogok erősítéséért és védelméért tevékenykedő politikai szervezet. Ma már 47 tagállama számára kíván közösen megfogalmazott válaszokat, megoldási lehetőségeket adni a politikai, társadalmi, kulturális és jogi problémákra. Magyarország 1990 óta tagja az Európa Tanácsnak. A tagállamok külügyminisztereiből álló Miniszteri Bizottsága, valamint parlamenti képviselőiből álló Parlamenti Közgyűlése a két döntést hozó legfelsőbb fóruma. Igazgatóságai, azok osztályai és egységei segítik a különböző témák szerinti irányító bizottságokat. Ez utóbbiak tagjai a kormányok képviselői, az Európai Bizottság, az ENSZ megfelelő szakosított szervének, a Szentszéknek és néhány Európán kívüli országnak a megfigyelői.
Az egészségügyi és egészségpolitikai témák részben a Társadalmi Összetartozás Főigazgatósághoz (Directorat III. Cohésion Sociale), részben más főigazgatóságokhoz tartozó, ill. önállóan működő egységek felelősségi körébe tartoznak:
- Egészségügyi Bizottság, más néven: Európai Egészségügyi Bizottság (CDSP),
- a közegészségügyi terület részegyezményének bizottsága (CD-P-SP),
- fogyatékos személyek rehabilitációjával foglalkozó bizottság (CD-P-RR),
- Pompidou Csoport (a kábítószerekkel való visszaélés és azok illegális kereskedelme elleni harc)
- az Európai Szociális Kartáért felelős bizottság
- Bioetikai Bizottság (CDBI)
- a gyógyszerek minőségével foglalkozó bizottság (CDQM)
- az Európai Gyógyszerkönyvért felelős bizottság stb.
Az évente két alkalommal ülésező irányító bizottságok tagjaik által közösen kialakított, általában két éves időszakra szóló munkatervek alapján dolgoznak, egyes témákra szakértői albizottságokat, közös kutatási munkacsoportot hoznak létre. A szűk körű (6-8 fő) albizottságok, munkacsoportok tagjait a tagállamok jelölése alapján választja az irányító bizottság. A szakértők munkáját a bizottságok folyamatosan figyelemmel kísérik, véleményezik, orientálják. Az adott témában ajánlás, útmutató, tájékoztató anyag születik, az ajánlást az irányító bizottság előterjesztésére a Miniszterek Bizottsága hagyja jóvá. Az ajánlások végrehajtása a tagállamok részére nem kötelező, de a tagállamok többsége követi azt, beépíti saját szakmapolitikai terveibe, illetve alkalmazza azokat. A kormányzati együttműködést folytató irányító bizottságok, valamint az általuk létrehozott szakértői albizottságok tagállamonként jelölt egy tagja, illetve a kiválasztott tagok az Európa Tanács költségén vesznek részt az üléseken. A tagállamoknak joguk van saját költségükön további résztvevőket is delegálni.
A tagállamok által kiemelt témákban, a szakminiszterek részvételével 4-5 évenként miniszteri konferenciákat tartanak, azok politikai és szakmai deklarációi irányadóak.
Európai és sokszor világszinten figyelemre méltó témákban konvenciók és kiegészítő jegyzőkönyvek születnek. Az Európa Tanács fennállása óta mintegy 201 egyezményt dolgozott ki. Területünket érintően legutóbb 1997-ben az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről született Egyezmény, valamint Kiegészítő Jegyzőkönyv az emberi lény klónozásának tilalmáról, az emberi eredetű szervek és szövetek átültetéséről, ill. az orvosbiológiai kutatásokról.
További információ található az Európa Tanács honlapján: http://www.coe.int




Link küldés
Cikk nyomtatás










