Egészségügyi Minisztérium
AIDS elleni világnap: közös kampányt indít a Megasztár és az X-Faktor
A kormánynak az AIDS elleni világnap alkalmából tett kezdeményezésére a TV2 és az RTL Klub is országos figyelemfelhívó kampányt indít a Megasztár, illetve az X-Faktor műsorvezetőivel, illetve zsűritagjaival – közölte szerdai tájékoztatóján Nagy Anna kormányszóvivő.
A kormányszóvivői sajtótájékoztatón (amelyen Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár mellett részt vett Simon Zsolt, a TV2 vezérigazgatója, valamint Róbert Ákos, az RTL Klub vezérigazgató-helyettese) Nagy Anna elmondta: a szerdától egy héten át tartó média-összefogás célja, hogy minél több fiatalhoz eljutassa az AIDS elleni védekezés fontosságát.
A TV2 részéről Till Attila és Liptai Klaudia, míg az RTL Klubon Keresztes Ildikó, Nagy Feró, Geszti Péter és Malek Miklós szólal meg a Több mint 30 - Tégy te is az AIDS ellen című elérhető kampány részeként, amely a Facebook internetes közösségi portálon is elérhető lesz - fejtette ki a szóvivő.
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár hangsúlyozta: Magyarország az AIDS-fertőzöttek számát tekintve szerencsés helyzetben van, ugyanakkor nagyon fontos, hogy a fiatalok körében olyan kultúra maradjon fenn, amely hosszú távon továbbra is megelőzi ezen betegség jelentős elterjedését.
A kormány képviselője szerint bár a HIV-vírus elleni védekezés legbiztonságosabb módja a kiszámítható párkapcsolat és családi élet, ennek ellenére nem szabad bigottnak lenni, a szexuális úton is terjedő betegség elleni figyelemfelhívásban át kell lépni a tabukat.
Az egészségügyi államtitkár arra kérte a leginkább veszélyeztetett fiatal korosztályokat, hogy a "tiltott gyümölcs vonzása alatt" is legyen egy "tiszta pillanatuk", amikor gondolnak a védekezésre. Az évenkénti szűrővizsgálat fontosságát hangsúlyozva hozzátette, hogy a már megfertőződöttek életét a vírus mielőbbi diagnosztizálása hosszabbíthatja meg.
Simon Zsolt, a TV2 vezérigazgatója elmondta: augusztus 20. és október 23. után ismét meghallgatták a kormány üzenetét, és azt lefordították a saját nyelvükre, így a lehető legtöbb emberhez el tudják juttatni az AIDS elleni védekezés fontosságát.
Róbert Ákos, az RTL Klub vezérigazgató-helyettese megjegyezte továbbá, hogy a két legnagyobb kereskedelmi csatornát gyakran éri az a kritika, hogy keveset tesznek a közösséget érintő ügyekért. Az RTL Klub és a TV2 azonban most be tudja bizonyítani, hogy a megfelelő eszközök megtalálásával a legfontosabb társadalmi kérdésekben is segítséget tudnak nyújtani.
Magyarországon összesen 1911 HIV-fertőzöttet vettek nyilvántartásba 1985 és 2010 között, akik közül 313 beteg halt meg az AIDS-betegségben. A HIV-fertőzöttek kétharmada a 20-39 éves korcsoportba tartozott, és mintegy 70 százalékuk Budapestről, illetve Pest megyéből került ki.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1988-ban döntött arról, hogy december 1-jét az AIDS-betegség elleni küzdelem világnapjának nyilvánítja, hogy felhívja a figyelmet a gyilkos kór elleni nemzetközi összefogás szükségességére.
A Tégy az AIDS ellen TV2 spot megtekinthető itt!
A Tégy az AIDS ellen RTL spot megtekinthető itt!




Link küldés
Cikk nyomtatás










