Az Európai Unió számos kihívásnak néz elébe 2005-ben. Haladást kell elérni a Lisszaboni Célkitűzések megvalósítása terén több és jobb munkalehetőség megteremtésével, a fenntartható gazdasági fejlődés biztosításával, a versenyképesség javításával. A közelmúltban elfogadott bel- és igazságügyi cselekvési programnak megfelelően fejleszteni kell az igazságügyi és a rendőrségi együttműködést, erősíteni az Unió külső határait és fokozni a terrorizmus elleni küzdelmet. 2005-ben dönteni kell az elkövetkezendő hét év költségvetéséről és a fő politikákat érintő számos javaslatról.
Az Európai Tanács (European Council) elnöki tisztségét 2005 I. félévében Luxembourg, a II. félévben pedig az Egyesült Királyság tölti be, s a két ország szoros együttműködése várható az egymást követő elnökségek idején, mivel a folyamatosságra most nagyobb szükség van mint valaha. Az alábbi összeállítás a két elnökségi periódusban elvégzendő fontosabb, egészségügyi, ill. szociális vonatkozású feladatokat tartalmazza. A program tükrözi azokat a 2004-2006-ra vonatkozó prioritásokat, amelyekről az állam- és kormányfők a 2003 decemberében megtartott Tanácsülésen döntöttek. A program végrehajtásában Luxemburg és az Egyesült Királyság szorosan együttműködik majd az Európai Parlamenttel, a Bizottsággal és a többi tagországgal.
2005 folyamán várhatóan az alábbi kérdéseknek szentelnek fokozott figyelmet:
Egészségügy
- Új Egészségügyi Stratégia - az erre vonatkozó javaslat 2004 végére vagy 2005 elejére várható
- Az egészségügyi ellátás fejlesztése
o Az egészségügyi szolgáltatásokkal és az orvosi ellátással foglalkozó magas szintű munkacsoport (High Level Group on Health Services and Medical Care) tevékenysége (a munkacsoportot a Bizottság állította fel az Európai Unión belüli beteg-mobilitással és az egészségügyi ellátás-fejlesztéssel kapcsolatos együttműködések érdekében). o A betegek országok közötti mozgásának a megkönnyítése, és annak az értékelése, becslése, hogy a belső piac fejlődése/fejlesztése mily hatást gyakorol az egészségügyi rendszerekre. o Az Uniós "e-Egészség-stratégia" értékelésének a befejezése, és a következő lépés kijelölése. o Együttműködés a tagállamokkal az egészségi állapottal összefüggő egyenlőtlenségek okainak jobb megismerése érdekében. Az egyenlőtlenségek megszűntetésére szolgáló hatékony intézkedések kidolgozása. o A nyílt koordináció módszerének kiterjesztése az egészségügyre.
- A gyermekgyógyászati gyógyszerekről szóló rendelet kidolgozása
- A "tissue engineering"-ről szóló rendelet kidolgozása
- Az orvostechnikai eszközökről szóló szabályozás felülvizsgálata
- A dohányzás elleni küzdelem területén új javaslatok várhatók (összetevők, mérési szabványok, az egészségre vonatkozó figyelmeztetések, gyártási tétel számozása, nyomon követése)
- Betegek biztonsága
- Járványok
- Bio-terrorizmus
- Alkoholfogyasztás
- A világjárványokra való felkészülés (tervezés, az érintett szervezetek munkájának figyelemmel kísérése)
Élelmiszerek
- Az élelmiszerek vitaminokkal és ásványi anyagokkal történő kiegészítését szabályozó rendelet
- A tápértékre és az egészségre vonatkozó megállapításokat tartalmazó feliratok alkalmazhatóságáról szóló rendelet
- Az élelmiszer adalékanyagokat, ízesítőszereket és enzimeket, ill. a tápértékre vonatkozó címkézést illető szabályozás
Szociális politika
- A Szociálpolitikai Program (Social Policy Agenda) megújítása (2006-2010)
- A Tanács és a Bizottság szociális védelemről és társadalmi befogadásról szóló első közös, éves jelentésének az elfogadása
- a foglalkoztatásról és a szociális stratégiáról szóló közösségi program (PROGRESS) megalkotására vonatkozó javaslat elfogadása
- a szociális biztonság kérdései: a szociális biztonsági rendszerek koordinációjáról szóló 883/04/EK rendelet végrehajtási rendeletének tervezete,
- az 1408/71/EK rendelet 2004-es módosításait tartalmazó rendelet-tervezet
- a 883/04/EK rendelet XI. mellékletére vonatkozó rendelet-tervezet
- a munkakörülmények: a 2003/88/EK irányelv (Munkaidő-irányelv) módosításáról szóló irányelv elfogadása a SIMAP és a Jaeger-ügyben hozott ítéleteket követően felmerült problémák megoldására
- irányelv a munkaerő-kölcsönzésről (temporary agency work)
- Az európai szociális partnerek által a vasúti személyzet munkaidejére vonatkozóan elfogadott egyezmény végrehajtásáról szóló Tanácsi irányelv-javaslat megalkotása (Luxemburgi Elnökség, 2005 első negyedévében)
- Adatvédelem: a munkavállalók személyes adatai védelmének kérdése
- Munkahelyi biztonság és egészség: az optikai sugárzásnak kitett munkavállalókra vonatkozó irányelv végleges elfogadása
- A rákkeltő anyagokról szóló irányelvet (90/394/EGK) módosító irányelv-tervezetet illető munka megkezdése
- Egyenlőség és diszkrimináció-mentesség: Nemek Egyenlőségének Európai Intézete (European Gender Institute) létrehozása
- A korábbi, egyenlőségről szóló irányelveket átdolgozó/újrafogalmazó irányelv kidolgozása (Tanács, Európai Parlament)
Az összeállítás a Tanács 2005-re szóló operatív munkaprogramjának tervezete (Draft Operational Programme of the Council for 2005 submitted by the incoming Luxembourg and United Kingdom Presidencies) alapján készült.
|