Egészségügyi Minisztérium
A trió-program általános súlyponti témáit és az egészségügyet érintő, kiemelten kezelt kérdéseit illetően utalunk a Francia Elnökségről szóló rövid összefoglaló cikkre.
A Cseh Elnökség előtt jelentős kihívások állnak, elég csupán a bankügyek és a gazdaság világszerte jelentkező nehézségeire vagy a klímaváltozás problémakörére gondolni. Az Európai Parlamenti választásokra, a Bizottság új elnökének kinevezésére a Cseh Elnökség periódusában kerül sor, és a vasfüggöny eltávolításának 20. évfordulója, ill. az Európai Unió 2004-es bővítésének ötéves évfordulója szintén erre az időszakra esik. A Cseh Elnökség szeretné a bővítést sikeres, folytatásra érdemes folyamatként bemutatni. Szeretnék elérni a munkaerő piaci korlátozások feloldását, és azt, hogy véget érjen az új tagállamokat sújtó átmeneti időszak. A Cseh Elnökség hivatalos mottója - „Határok nélküli Európa” – is erre az igyekezetre utal.
Továbbra is fontos szerepe lesz a transzatlanti kapcsolatoknak. Kiemelt eseménynek számít a tervezett EU-USA csúcs, aminek különös jelentőséget ad az, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak 2009-től új elnöke van. További fontos kérdés a bővítés (Nyugat-Balkán) és a kelet-európai kapcsolatok. A Cseh Elnökség idején zajlik majd le az EU-Oroszország csúcstalálkozó is.
A Cseh Elnökség munkaprogramjának a szociális biztonsággal és az egészségügyi kérdésekkel kapcsolatos prioritásai:
· A betegek biztonságának elősegítése; az egészségügyi ellátás során szerzett fertőzések és az antimikrobiális rezisztencia kérdése
· Az egészségügyi rendszerek pénzügyi fenntarthatósága
· e-Egészség és telemedicina; az egészségügyi rendszerekben működő információs rendszerek interoperabilitásának erősítése
· A migráns munkavállalókat érintő szociális biztonsági rendszerek koordinálását illető jogi szabályozás modernizációjának befejezése
· A munkaidő-irányelv vonatkozásában kompromisszum keresése az Európai Parlamenttel folytatott egyeztetési eljárás keretében
· A tartós ápolás minőségének, hozzáférhetőségének és finanszírozásának javítása; az ápolásra szorulók méltóságának és jogainak védelme; az aktív és egészséges öregkor elősegítése
· Átfogó, közösségi keretrendszer kialakítása a határokon átnyúló, minőségi és biztonságos egészségügyi ellátáshoz, ill. ennek során a betegjogok érvényesüléséhez; az egészségügyi munkavállalók növekvő mobilitásából eredő problémák kezelése
· A szervadományozás és a transzplantáció minőségének és biztonságának, a tagállamok közötti szoros együttműködésnek a biztosítása
· A ritka betegségben szenvedők helyzetének javítása, az adekvát kezelés esélyének növelése
· Gyógyszerekkel kapcsolatos szabályozási csomag, három kulcsfontosságú problémakörrel: a vényköteles gyógyszerekre vonatkozó tájékoztatás biztosítása a nagyközönség számára, a gyógyszerek mellékhatásainak figyelésére (pharmacovigilancia) szolgáló rendszer európai szintű működésének javítása, a legális gyógyszer-kereskedelmi lánc erősítése az illegális, ill. hamisított gyógyszerek forgalomba kerülésének megakadályozása érdekében.
· Az emberi egészség és a környezet védelme (pl. a higany felszabadulásából eredő kockázatok csökkentése)
· Élelmiszerbiztonság
· Kábítószerek elleni küzdelem
Az Elnökségi programhoz kapcsolódó fontosabb találkozók, konferenciák:
· Informális miniszteri találkozó – Foglalkoztatási és szociálpolitikai kérdések
Luhačovice, 2009. január 22-24.
· Miniszteri konferencia – eEgészség az egyén, a társadalom és a gazdaság számára
Prága, 2009. február 18-20.
· Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanácsülés (EPSCO) – foglalkoztatási és szociálpolitikai kérdések – 2009. március 9.
· Miniszteri konferencia – A betegek biztonságát veszélyeztető mikróbák Európában - Prága, 2009. április 15-16.
· Konferencia – Munkahelyi egészség és biztonság a XXI. században – az európai út (jobb szabályozás és/vagy Jó Gyakorlat), Prága, 2009. április 27.
· Magas szintű konferencia – Az egészségügyi rendszerek pénzügyi fenntarthatósága
Prága, 2009. május 10-12.
· A migráns munkavállalók szociális biztonságával foglalkozó adminisztratív bizottság találkozója
Prága, 2009. június 11-12.
· Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanácsülés (EPSCO)
2009. június 8-9.
A fentieken kívül rendszeres uniós szintű összejövetelekre, munkacsoport-ülésekre, szakmai bizottsági tanácskozásokra és további konferenciákra kerül sor 2009 első félévében.
További információ:
A Cseh Elnökség hivatalos weboldala: http://eu2009.cz/en/




Link küldés
Cikk nyomtatás










