Egészségügyi Minisztérium
Az Alzheimer kór és más neurodegeneratív betegségek elleni küzdelem az európai egészségpolitika egyik prioritása. A tagállamok mindegyike kénytelen szembenézni a népesség öregedése és az ellátásra szoruló betegek gondozása által jelentett kettős kihívással. Ez a helyzet ösztönözte a tapasztalatok európai szintű cseréjén és megosztásán alapuló közös megközelítés kidolgozását.
A Francia Elnökség 2008. október 30-31-én, Párizsban konferenciát rendez a témában. A rendezvény jó alkalmat nyújt ahhoz, hogy a résztvevők, politikusok, szakértők és betegszervezeti képviselők megvitassák az említett betegségek elleni harc alapvető kérdéseit, pl. a betegek gondozásának problémáját, mely ápolást, ugyanakkor szociális támogatást is jelent, és szükségessé teszi speciális készségek kifejlesztését, a betegek szükségleteihez és az ismeretek változásához való alkalmazkodást, továbbá elősegíti az egyes tagállamokban folyó kutatási programok összehangolására is.
Az európai dimenzió lendületet adhat e betegségek elleni küzdelemnek. 2008. július elején, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Nicolas Sarkozy, a Francia Köztársaság elnöke közös sajtókonferencián jelentették be egy Alzheimer kór elleni, európai akciós terv létrehozásának a szándékát. A terv három szempont, 1/ a kutatás, 2/ a gondozás és az életminőség, 3/ az etikai és jogi vonatkozások figyelembevételével készülne.
2008. szeptember 26-án a Versenyképességi Tanács Következtetéseket fogadott el a témában: „A Tanács Következtetései az idegrendszeri betegségek, különösen az Alzheimer kór elleni küzdelemre irányuló, tagállamok általi közös kötelezettségvállalásról”. A dokumentum elismeri, hogy a neurodegeneratív betegségek, köztük az Alzheimer kór komoly emberi szenvedést okoznak és jelentős társadalmi és egészségügyi terhekkel járnak. Szükség van az e területen folytatott kutatások támogatására, ill. a kutatási tevékenységek összehangolására, az együttműködésre, és az említett betegségek megelőzését illetően a lehető leghamarabb nemzeti kutatási-fejlesztési stratégiákat kell kidolgozni. A dokumentum ajánlja olyan európai kezdeményezés elindítását, melynek célja a kutatók mobilizálása, Európában tartása és elegendő számú új szakértő képzése, továbbá felkéri a tagállamokat és a Bizottságot – többek között - az európai kutatás fontos szereplőit tömörítő fórum létrehozására, a nemzeti tervek számbavételére és a nemzetközi szinten megvalósítható konzultáció és együttműködés lehetséges formáinak vizsgálatára.
A Tanácsi Következtetések teljes magyar szövege a következő Internet-címen olvasható:
http://register.consilium.europa.eu/pdf/hu/08/st13/st13668.hu08.pdf




Link küldés
Cikk nyomtatás










