|
Az Országos Fogyatékosügyi Tanács a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény alapján jött létre, azzal a céllal, hogy segítse a Kormányt a fogyatékosüggyel kapcsolatos feladatainak ellátásában.
A Tanács 1999. január 19-én alakult meg.
Feladata, hogy
- a fogyatékos személyeket érintő jogszabályok tervezeteit véleményezze,
- e csoportra vonatkozó döntésekre, programokra, jogi szabályozásra javaslatot tegyen,
- ügyeiket érintő tevékenységek koordinálásában részt vegyen,
- a fogyatékos személyek élethelyzetének alakulásáról rendszeresen tájékoztassa a Kormányt és
- kidolgozza az Országos Fogyatékosügyi Programot, és kísérje figyelemmel annak végrehajtását.
A Tanács ez évi leglényegesebb munkáját az Országos Fogyatékosügyi Program körültekintő megalkotása jelentette. A Programot a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének megteremtéséhez szükséges intézkedések megalapozása érdekében hozza létre az Országgyűlés. A Program célja, hogy bemutassa a fogyatékossággal élő népesség helyzetét, meghatározza a rehabilitációjukkal kapcsolatos feladatokat, a társadalmi szemlélet megváltoztatásához szükséges tennivalókat, a fogyatékos személyek életminősége javításának feltételrendszerét, segítse a társadalmi életben való aktív részvételüket, megszabja a közlekedés, oktatás, foglalkoztatás területén a társadalmilag elismert igényekhez igazított, célállapotban elérendő indokolt mértéket, mindezen célok eléréséhez szükséges tárgyi és pénzügyi feltételeket, forrásokat. A Program végrehajtásához Intézkedési Terv készül, amely ütemezi és konkrétan megfogalmazza a teljesítendő feladatokat és felelősöket.
Az Országos Fogyatékosügyi Tanács elnöke a szociális és családügyi miniszter. Tagjai: a törvényben meghatározott 8 minisztérium képviselője, 4 fő a mozgássérültek, a siketek, a vakok, az értelmi fogyatékosok országos érdekképviseleti szervezeteinek, 2 fő a védett munkahelyek szervezeteinek, 1 fő az önkormányzatok országos érdekképviseleteit tömörítő szövetségének és 3 fő a fogyatékosok érdekében működő nonprofit szervezeteknek a delegáltja.
A Tanács működésével kapcsolatos feladatokat az Országos Fogyatékosügyi Tanács titkársága látja el, a Szociális és Családügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Főosztály (1051 Budapest, Roosevelt tér 7-8.) keretein belül.
Az Országos Fogyatékosügyi Tanács titkára Végh Miklósné (Telefon/Fax: 06 - 1 -332-0552).
Országos Fogyatékosügyi Tanács tagjai
Elnök: Harrach Péter szociális és családügyi miniszter
Az elfogadott ügyrend szerint az elnök megbízása alapján őt helyettesíti a Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára dr. Szemkeő Judit
| Tagok: |
| Belügyminisztérium: |
Dr. Kara Pál helyettes államtitkár |
| Egészségügyi Minisztérium: |
Dr. Kakuszi István helyettes államtitkár |
| Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium: |
Dr. Kovács Zoltán helyettes államtitkár |
| Ifjúsági és Sport Minisztérium: |
Szekeres Pál helyettes államtitkár |
| Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium: |
Dr. Sztojanovics Iván helyettes államtitkár |
| Oktatási Minisztérium: |
Fonyódi Ilona referens |
| Pénzügyminisztérium: |
Mohos András helyettes államtitkár |
| Szociális és Családügyi Minisztérium: |
Lakner Zoltán helyettes államtitkár |
| Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége: |
Gyene Piroska elnök |
| Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége: |
Dr. Szigeti György elnök |
| Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége: |
Dr. Hegedűs Lajos elnök |
| Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége: |
Vasák Iván főtitkár |
| Védett Szervezetek Országos Szövetsége: |
Balogh Zoltán elnök Farkasné, Dr. Lukácsi Zita alelnök |
| Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége: |
Petróczi Ferenc |
| "Közös Sors" Egyesület: |
Dr. Mádai Mónika elnök |
| Student Service Egyesület: |
Nagy Géza |
| Verziók Egyesület: |
Dr. Dalos János elnök | |