Egészségügyi Minisztérium

Egészségügyi Minisztérium



Keresés
 
Részletes kereső




 
Nemzeti Egészségügyi Tanács
 
Válságkalauz

www.euvonal.hu

www.emagyarorszag.hu

Egészségügyi Minisztérium

Emlékeztető az idősügyi tanács 2001 augusztus 10 i rendkívüli üléséről
2006. május 29.
Ez a cikk az ESZCSM egyik jogelőd honlapjáról származik.Lezárva: 2002. május 31-én.

Az Idősügyi Tanács ülésén részt vett: Dr. Szilágyiné Szemkeő Judit politikai államtitkár

Prof. Dr. Iván László társelnök úr megnyitójában köszöntötte, a Tárca politikai államtitkárát, a Tanács tagjait és a meghívott vendégeket.

Dr. Szilágyiné Szemkeő Judit politikai államtitkár asszony Miniszter úr nevében is üdvözölte a megjelenteket, külön is köszönetét fejezte ki azért, hogy a nyár közepén is eljöttek a tanácskozásra.

Röviden ismertette az ülés összehívásának előzményeit, szükségességét. A Nyugdíjasok Országos Képviselete és a Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetsége levelet írt Dr. Orbán Viktor miniszterelnök úrnak. Ebben országos kormányszintű érdekegyeztető fórum létrehozását kezdeményezték, csatolva az Együttműködési Megállapodást és az Ügyrend tervezetét. A miniszterelnöki hivatal ezeket hivatalból továbbította az SZCSM-nek tekintettel arra, hogy az IT hivatott a nyugdíjasokat érintő javaslatok, állásfoglalások megtételére.

Kérte, hogy a Tanács a napirendi pont tárgyalása során hozzon állásfoglalást.

Napirend előtti hozzászólás

Kozma Imre javasolta, hogy a tanácskozást az IT - a napirendi pontok felcserélésével - a második napirendi pont tárgyalásával kezdje.

Prof. Dr. Iván László megszavaztatta a tanácskozás napirendi pontjait, melyeket a Tanács - a fenti javaslat figyelembevételével - egy tartózkodás mellett elfogadott.

 

Napirendek tárgyalása

1/ Első napirend

Konzultáció: arról a Kormánydöntésről, hogy a nyugdíjas munkavállalók nyugdíját ki kell venni a személyi jövedelemadó alapjából.(a résztvevők írásos háttéranyagot kaptak)

Dr. Kurucz-Váradi Károly a PM mb. főosztályvezetője szóbeli kiegészítőjében hangsúlyozta, hogy a nyugdíj 2002. január 1-től nem képezi az összevont adóalap részét, hanem teljes adómentességet fog élvezni. Ez az intézkedés 14,6 Mrd Ft bevételkiesést, ugyanakkor 320 ezer magánszemélynek könnyítést jelent.

Hozzászólások

A hozzászólók: Üszögi-Bleyer Jenő, Dr. Pongrácz Aladár, Dr. Aszódi Pál, Sipos József, Prof. Dr. Iván László a következőket hangsúlyozták:

- a Kormány rendeletét üdvözlik, a nyugdíjas társadalom jól fog járni ezzel az intézkedéssel,

- a rendeletet nagy örömmel veszik tudomásul, mert a nyugdíj eddig kétszer adózott,

- 2001. január 1-ig visszamenőleg érvényesíthető-e a rendelkezés?

- a leendő javaslatok bekerülhetnek-e még a szabályozásba? Változik-e a sávok tagoltsága?

Dr. Kurucz-Váradi Károly válaszában kiemelte, hogy az SZCSM most véleményezi a javaslatot. A PM nem támogatja a visszamenőleges érvényesítést, hiszen a Parlament 2 éves költségvetést fogadott el. A megszerzett jövedelmek a minimum bér határáig adómentesek lesznek az adójóváírás miatt. Jelenleg is három adósáv van.

Határozathozatal

A szavazás során a Tanács egy tartózkodás mellett elfogadta a tájékoztatót.

2/ Második napirend

A MNYEOSZ és NYOK javaslata országos kormányszintű érdekegyeztető fórum létrehozásáról. Megjelent: Mihalovits Ervin a NyOK elnökének képviseletében Simon Béla elnökségi tag. ( szavazati jog nélkül )

Prof. Dr. Iván László társelnök szóbeli kiegészítőjében hangsúlyozta, hogy az Idősügyi Tanács - a Kormányrendelet értelmében - immár három éve folyamatosan dolgozik. Az IT a Kormány legitim fóruma, rendelkezik mindazokkal a jogosítványokkal, s kompetenciával, amelyeket a két szervezet javaslatában felvetett. Nem érti, s nem fogadható el az a magatartás, hogy a két szervezet az IT megkerülésével valamennyi nyugdíjast érintő önálló kezdeményezést folytasson a Kormánnyal.

Hozzászólások

Üszögi-Bleyer Jenő elmondta, hogy joga és kötelessége a Miniszterelnöknek levelet írni, ez egy javaslat volt. Az IT-t nem akarták megkerülni, hiszen a PM-nek írt levelében is, az Idősügyi Tanácsot érdekvédelmi szervezetnek nevezte. Az érdekegyeztetést nem külön lábakon állva, hanem az IT-n keresztül kívánják megvalósítani. Albizottságot szeretnének létrehozni, amely segítené az IT munkáját. Nem vitatja az IT kompetenciáját.

Simon Béla a NYOK elnökségének tagja hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a két szervezet a nyugdíjasok túlnyomó többségét képviseli.

A kezdeményezés nem rekeszt ki senkit, nem kerüli meg a szervezeteket, s ehhez bárki kapcsolódhat.

A hozzászólók: Dr. Tőke Alajos, Dr. Pongrácz Aladár, Dr. Aszódi Pál, Sipos József, Szarka Miklós, Semmelweis Ferenc, Radnai Sándorné, Bakonyi László a következőket hangsúlyozták:

- új érdekegyeztetési formát az IT nem tárgyalt, ilyet eddig a résztvevő szervezetek nem kezdeményeztek,

- forgatókönyvi hiba történt, a javaslatról először itt legyen eszmecsere. Az IT betölti küldetését, nem tarják jónak az újabb bizottság létrehozását,

- országos léptékű akciók kezdeményezésével nem lehet megkerülni a többi szervezetet, a nevükben ne nyilatkozzon más,

- a NYOK-nak vannak önálló törekvései, egyedül intézkednek, nem szólnak a többi szervezetnek,

- a kezdeményezés a hatályos jogi szabályozást sérti, az IT-t lehetetlenné kívánja tenni,

- miniszter úr, - a Tanács elnöke - eddig sem zárkózott el a különböző kezdeményezésektől.

Dr. Szilágyiné Szemkeő Judit politikai államtitkár asszony elmondta, hogy nem tud az IT-ben felvetett kérdés elutasításáról, vagy arról, hogy egy Tárca megtagadott volna egy beszámolóra, tájékoztatóra szóló felkérést.

Javasolta, hogy az IT szélesebb körben vitasson meg egyes témákat. Aktuális kérdésekben kérjék fel a Tárca képviselőit előadás megtartására. Fontosnak tartják az IT munkáját, felajánlja személyes segítségét is. A jövőben gyakrabban kíván részt venni a tanácskozásokon.
Miniszterelnök úr el fog jönni az IT ülésére egy előre meghatározott témában.

Prof. Dr. Iván László társelnök úr a vita összefoglalása után javaslatot tett az alábbi állásfoglalásra:

- az IT megvitatta a MNYEOSZ és NYOK - Miniszterelnöknek levélben küldött- javaslatát országos kormányszintű érdekegyeztető fórum létrehozásáról. A vitában az IT arra az álláspontra jutott, s ezt hangsúlyozza, hogy rendelkezik, és rendelkezni kíván mindazokkal a jogosítványokkal, amelyek a javaslatban megfogalmazódtak.

- az Idősügyi Tanács nem támogatja, hogy külön érdekegyeztető fórum működjön.

- Fontos, hogy a jövőben az egyes szempontok megvitatásával kiemelten foglalkozzanak az IT már meglévő albizottságaiban.

 

Az állásfoglalást a Tanács egyhangú szavazással fogadta el.

 

3/ Harmadik napirend

Egyéb kérdések

a) Lakner Zoltán helyettes államtitkár úr tájékoztatta az Idősügyi Tanácsot az üdültetés új támogatási rendszerének tapasztalatairól, melyek visszaigazolták, hogy korrekcióra volt szükség. Kibővítették a hozzáférés lehetőségét, de így is legalább 50 millió Ft maradvány lesz. Ebből 25 millió Ft-ot az IT idősügyi szervezeteinek, s 25 millió Ft-ot az országos karitatív szervezetek részére biztosítanak, idős emberek szervezett üdültetésére. A jelentkezés feltételeit és a szükséges információkat írásban küldik meg mindenkinek, a pályázatok beadásának határideje augusztus vége.

Prof. Dr. Iván László társelnök úr megköszönte a tájékoztatást.

b) Dr. Sütő Teréz - a soproni október 3-4-5-ei kihelyezett IT ülés és az Idősek Világnapja rendezvény főszervezője, házigazdája tájékoztatást adott a rendezvények előkészületeiről. Átadta azokat az összeállított kérdéseket, amelyekre választ várnak a nyugdíjasok. Előadókat kért a kérdések megválaszolására.

Dr. Szilágyiné Szemkeő Judit politikai államtitkár asszony hozzászólásában jelezte, hogy a kérdések 40-50%-a az őszi parlamenti üléseken fognak megváltozni. A kérdések másik felére víziókon kívül mást nem lehet válaszolni, ezeket nem lehet 800 fős fórumra vinni. Javasolja, hogy a Minisztérium szakemberei válaszolják meg az egyes kérdéseket, bizonyos témákat pedig az IT tárgyaljon meg.

Üszögi-Bleyer Jenő hozzászólásában kiemelte, hogy az EURAG képviselőinek meghívására 1 millió Ft támogatást kapott a Miniszter úr személyes keretéből. Kérdezi, hogy a meghívókat ki fogja német nyelvre lefordítani és kiküldeni.

Dr. Szilágyiné Szemkeő Judit politikai államtitkár asszony válaszában jelezte, hogy a meghívókat a Nemzetközi Főosztály fogja lefordítani, az IT nevében Professzor úr írja alá, s így kerüljön majd kiküldésre. A részletek megbeszélésére javasolja, hogy legyen IT ülés. A titkárnak adják át mindazon írásos anyagokat, amelyekre szükség lesz. Az Idősügyi Karta elkészült ki lehet osztani.

c) Prof. Dr. Iván László társelnök úr bejelentette, hogy megkezdődött az Idős Betegek és Haldoklók Ellátása c. könyv elosztása. Javasolta, hogy a Tanács azon tagjai akik még nem igényeltek, jelentsék be igényüket, s a megmaradó példányokat pedig a soproni rendezvényre kell biztosítani. Akik már felvettek bizonyos darabszámot, azok képviselik a szociális otthonokat is, így részükre azokat eljuttatják.

Társelnök úr bejelentését, javaslatát a Tanács egyhangú szavazással fogadta el.

d) Professzor úr tájékoztatta az IT-t, hogy augusztus 1-től az egészségügyi miniszter kinevezte miniszteri biztosnak, az idős-egészségügy teljes vertikumának koordinálására.
Dr. Imre Sándor gratulált a kinevezéshez, s meghívta az IT-t, valamint a Minisztérium vezetését, a december 13-i debreceni szociál-egészségügyi konferenciára, s ehhez kérte a Tanács támogatását.

Bakonyi László - a Fővárosi Idősek Otthonának igazgatója - felajánlotta a soproni rendezvény internetes egyenes közvetítését.

Dr. Szilágyiné Szemkeő Judit politikai államtitkár asszony kérte, hogy az IT-hez, s az idős, nyugdíjas szervezetekhez kapcsolódó írásos anyagokat küldjék meg, mert ezeket a Minisztérium szeretné az internetre feltenni.

e) Társelnök úr értékelte a Tanács titkárának elmúlt három éves tevékenységet, mint mondotta: Titkár úr munkáját áldozatosan, higgadtan, szakszerűen és rendkívüli lelkiismerettel végezte.

Az Idősügyi Tanács ezt a megállapítást és állásfoglalást köszönettel, s egyhangú szavazással erősítette meg.

Prof. Dr. Iván László társelnök úr összefoglaló zárszavában megköszönte a Tanács tagjainak aktivitását, részvételét, s az ülést bezárta.

 

Budapest, 2001. augusztus 13.

 

Készítette:

 

Dr. Bánhidi Sándor
a Tanács titkára

 

Jóváhagyta:

 

Prof. Dr. Iván László
a Tanács társelnöke