Dr. Kökény Mihály miniszter úr hozzászólása a 2003. december 10-i parlamenti vitanapon

Tisztelt Képviselőtársaim!  

Ha már a tévhitek eloszlatásánál tartunk, akkor muszáj pár szót magáról a törvényről is ejteni, mert sokszor olyanok vitatkoznak róla, akik nem is olvasták, csak különböző pártkommunikációkból levont következtetések alapján ítélnek és ítélkeznek. Először is: a törvény nem kórháztörvény és nem az egészségügy privatizációjáról szól, illetve nem ez a törvény teszi lehetővé a magánosítást. A törvény pontos címe: 2003. évi XLIII. törvény az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről. Ennek megfelelően tehát, még egyszer mondom, nem a privatizációról, hanem a közszolgáltatásokról szól, és nem lehetővé teszi, csupán szabályozza az átalakulást.
Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezést egyébként sem az intézményi törvény, hanem az önkormányzati törvény szabályozza. Ebből fakad, hogy minden ellentétes kommunikáció ellenére az előző kormány törvénye csak az állami kórházak eladását tiltotta meg, az önkormányzati kórházak eladását nem.
A jelenlegi szabályozás ugyanakkor néhány dologban markánsan különbözik az előzőtől. A legfontosabb szabály, amelyik nem kap elég publicitást: a kórházakat nem lehet eladni, nem lehet veszteségbe vinni, majd áron alul megvásárolni, mert tulajdont csak tőkeemeléssel, befektetéssel lehet szerezni, és a törvény szerint öt évig még tőkeemeléssel sem szerezhet többségi tulajdont a befektető. Szintén nem lehet elfeledkezni arról sem, hogy bár Mikola István miniszter úr egyik kedvenc kifejezése volt a kimazsolázás elkerülése, de az előző törvény pont ezt tette lehetővé. Megtiltotta ugyan a kórház egészének privatizálását, de lehetővé tette azt, hogy a nyereséges részeket kivegyék, hiszen közvetlen alvállalkozói szerződések váltak lehetségessé az egészségbiztosítóval, és a nyilvánvalóan veszteséges részek az önkormányzat nyakán maradhattak. Ezt is orvosolni kellett. Éppen ezért nehezen érthető a vitanap kezdeményezője által adott cím, hiszen a Fidesz-kormány kórháztörvénye tette lehetővé a kimazsolázást, és az új törvény zárta be a gondosan nyitva hagyott kiskapukat.
Összefoglalva tehát, a jelenlegi törvény nemhogy nem írja elő a privatizációt, de súlyos fékeket épít be, és komoly szakmai és pénzügyi garanciákat követel. Tehát az aláírást gyűjtőknek tudniuk kell, hogy az intézményi törvény megváltoztatása önmagában a szabályozott privatizáció helyett a szabadrablás lehetőségét teremtené meg.
A másik lényeges dolog, ami a tiszta beszédhez tartozik, annak kimondása, hogy az egészségügyben érdemi átalakulásokra van szükség. Tekintsünk most el a Fidesz által is támogatott aláírásgyűjtés szakmai problémáitól. Látnunk kell, hogy az aláírásgyűjtés népszerűsége mögött valójában az a vágy és illúzió is meghúzódik, hogy jó lenne visszaforgatni az idő kerekét abba a korba, amikor az egészség és az egészségügy biztosítása kizárólag az állam feladata volt. Ezzel az illúzióval le kell számolnunk. Az állam nem vonulhat ki a felelősségből, de az egészségünkért magunknak is tennünk kell; az állam feladata a szükségletek kielégítésének igyekezetére korlátozódhat. A rárakódott igények korlát nélküli kielégítését a XXI. században egyetlen és nálunk jóval gazdagabb ország sem tudja felvállalni. Ez a szokásaink és az ellátórendszer szerkezetének a megváltoztatását követeli.
Igen, kínosan hasonlít erre a jelenlegi helyzet, amikor egy kiegyensúlyozott törvényjavaslattal szemben egységfrontba tömörülnek a minden változástól rettegők, a régi, megszokott rend hívei és a jelenlegi rendetlenség haszonélvezői. Hölgyeim és uraim, ez a mondat egyszer már elhangzott e falak között: Mikola István miniszter úr mondta az intézményi törvény expozéjában. Remélem, Mikola úr is emlékszik erre, és most nem áll a rettegők élére.
Igen, változások kellenek, és ezek elkerülhetetlenek. Tudnunk kell, hogy az egészségügy jelenlegi konfliktusai nem valamilyen magyar átok következményei. Az egészségügy reformja mindenütt forró kérdés, és konfliktusokat gerjeszt. Láttuk, hallottuk a nyári híreket. A sztrájkok, tüntetések - általában az egészségügyi és nyugdíjrendszer átalakítása miatt - végigsöpörtek egész Nyugat-Európán. Az ok: a szükségletek általános növekedése és a társadalmi elvárások széles körű fokozódása miatt minden országban nyílik az olló az igények és a rendelkezésre álló források között. Ezért a reformok célja általánosan a források növelésére, de emellett - ezzel legalább egyenrangú célként - a forrásfelhasználás hatékonyságának és igazságosságának növelésére irányul. És azt is látni kell, hogy a források bővítése nem szorítkozhat kizárólag a közpénzekre, hanem a magánforrások aktívabb részvételére is szükség van.
Hogy megint klasszikusokat idézzek: évek, évtizedek tapasztalatai alapján látnunk kell, hogy közpénzek rendszerbe történő juttatásával, a jelenlegi struktúrák fenntartása mellett a gondok nem oldhatók meg - ez is egy olyan megállapítása Mikola István úrnak, amellyel én most egyetértek. A kérdés az, hogy a Fidesz most miért gondolkodik másként ugyanerről.
De ha már az egészségügyi forrásoknál tartunk, el kell oszlatni még egy számmisztikán alapuló tévhitet. A magyar egészségügynek nem az a problémája, hogy alacsony az egészségügyi kiadások részesedése a nemzeti össztermékből. A kormányprogram ígérete az volt, hogy 2006-ig - jelentős többletforrást felhasználva - elérjük, hogy a hazai össztermékből az egészségügyi közkiadások területén az Európai Unió átlagához viszonyított lemaradásunkat egyharmadára csökkentsük. Jelentem, hogy az ígéret teljesítéséhez nagyon közel állunk. Ha ezzel ellentétes állítások, uniós GDP-százalékok röpködnek, akkor prezentációs problémákkal állunk szemben, mert az almát a körtével nagyon nehéz összehasonlítani. Az európai uniós tagállamoknál a teljes, a magánkiadásokat is tartalmazó egészségügyi kiadás az emlegetett 9 százalék körüli átlagos érték. Ez bizony Magyarországon is megközelíti a 8 százalékot. A közkiadások aránya az Unióban is csak 7 százalék körül várható 2004-ben, hazánkban ez 6 százalék lesz, ha az egészségbiztosítás pénzbeli és természetbeni kiadásait, a tárca forrásait együttesen vesszük figyelembe. Tehát a magyar egy főre jutó egészségügyi kiadások nem azért alacsonyabbak az uniós átlagnál, mert Magyarország, illetve a költségvetés arányaiban érdemben kevesebbet költ egészségügyre, hanem merthogy alacsony az ország gazdasági teljesítménye.
A magyar egészségügy teljesítményét persze érthető módon mindenki másképpen értékeli. Tudom, ez nem vigasztalja az egészségügyi dolgozókat, akiknek persze a jövedelmén és a keresetén még mindig van mit javítani, és a várakozó betegeket sem, de az európai uniós országjelentés évek óta először értékelte pozitívan a magyar egészségügy történéseit. Az Európai Parlament egészségügyi bizottságának dokumentuma pedig követendő példának állítja a magyar egészségügyi reformokat, a finanszírozás elveit is.
Tudom, távolról könnyebb észrevenni a jót, közelről pedig a hibák az érzékelhetőbbek, és ez persze így is van rendjén. De azért az örökség miatt ebből nekünk is jócskán kijutott. Az előző négy év felemás reformjai miatt is az új kormány egy halmozott problémákkal terhes, torz szerkezetű, a működőképesség határán lévő egészségügyet örökölt. És a reform ezért is lett a kormányprogram markáns és meghatározó vállalása.
A kormány az elmúlt másfél évben az egészségügyi rendszer továbbfejlesztése érdekében szükséges stabilizációt szolgáló, megalapozó intézkedéseket tette meg, és olyan jogszabályokat alkotott, amelyek az alapját szolgálhatják az átalakulásnak. Ugyanakkor a tiszta beszéd megköveteli, hogy kimondjuk: az egészségügynek a 2002-2003-ban juttatott jelentős többletforrás nem eredményezte a kívánt mértékben sem a betegek elégedettségének, közérzetének javulását, sem a kórházcentrikus ellátórendszer szerkezeti átalakítását, sem a szolgáltatóknak a közpénzekkel való hatékonyabb gazdálkodását. Annak ellenére nem, hogy senki nem bánta meg az átlagosan 50 százalékos béremelés végrehajtását - igen, erre parancsolóan szükség volt, és először értük el azt, hogy a magyar egészségügyben a keresetek, a jövedelmek színvonala a nemzetgazdasági átlagot elérte.

Tisztelt Országgyűlés!

Lehet hangzatos című vitanapokon az egészségügy kivéreztetéséről beszélni, de felelősen gondolkodva elkerülhetetlen tényként kell elismerni azt, hogy a demográfiai és társadalmi változásokból fakadó szükségletnövekedés, a technológiai fejlődés és a munkajogi változások, az ügyelet, a túlmunka új, kötelező EU-konform szabályozása miatt az egészségügy finanszírozási feszültségei Magyarországon is folyamatosan és szükségszerűen növekednek.
A fentiek alapján be kell látnunk, hogy az egészségügyi rendszer új kihívásai a jelenlegi és elérhető forrásokból, a jelenlegi társadalmi elvárások mellett, ha nem változtatunk semmin, akkor nem lesznek feloldhatók. Ezért semmiképpen nem halogatható tovább a szerkezet és a működés ésszerűsítése, a finanszírozási ösztönzők összhangba hozása az egészségpolitika céljaival.

Az elmúlt 15 esztendőben a magyar egészségügyben sok változás történt. Minden kormány tett valamit az egészségügy átalakításáért. A folyamat gyakran megrekedt, elbizonytalanodott és a rossz kompromisszumok, olykor a politikai bátorság hiánya az elért eredményeket is elhalványították.
A fentiek alapján szükséges az átalakítás felgyorsítása, és elkerülhetetlen az, hogy a már elindított folyamatokat megszilárdítsuk, a változásokat visszafordíthatatlanná tegyük, és ezért van szükség új elemeket tartalmazó, új minőséget eredményező reformlépésekre. Mert ettől várható a fenntartható finanszírozhatóság és egy valóban beteg közeli ellátás megvalósulása. Ennek érdekében a munkálatok elkezdődtek. Megkezdődött a regionális egészségügyi ellátásszervezés és fejlesztéspolitika szervezeti kereteinek, döntéshozatali és működési rendjének a kialakítása. Folytatódik az Egészségbiztosítási Pénztár vásárlói szerepének a növelése, az intézményi finanszírozás átalakítása.
A 40 milliárdos hitelprogrammal megkezdődhet a járóbeteg-szakellátás korszerűsítése, privatizációjának elősegítése, az egészségügyi dolgozók vállalkozóvá válásának előmozdítása. Az egészségszámla bevezetésével szolgáltatásvásárlási funkciójában megerősödve átalakulhat az önkéntes egészségpénztári rendszer. Elkészült az ápolásbiztosítás koncepciója. Új lendületet kap jövőre az ágazati informatikai rendszer fejlesztése és egységesítése, a lakossági és betegtájékoztatás korszerűsítése.
Az átalakítás célja a jelenleginél igazságosabb hozzáférést biztosító, korszerű szerkezetben működő, ellenőrizhető és a betegek számára elfogadható minőségű, az uniós csatlakozás utáni helyzetben versenyképes, a fenntartható fejlődést biztosító, finanszírozható egészségügyi szolgáltatási rendszer kialakítása.
A fenti célok nagy részét sokszor és sokan felvázolták. De nem sikerült eddig megteremteni az egészségpolitika célrendszerének a finanszírozási ösztönzőkkel való összhangba hozását és az ezzel és ennek érdekében szükséges szerkezeti és finanszírozási változások kikényszerítését. A kormány megújuló egészségpolitikája ezt a célt tűzi ki maga elé. Ehhez jó alapot adnak az 1999 tavaszától működő, kiérlelt egészségügyi ellátásszervező modellkísérletek. Ezeknek az alapelve az, hogy az egészségbiztosítástól fejkvóta alapján adott előirányzatból a helyi szükségletekhez igazodó optimális betegutak mentén szervezik a gyógyítást, és ennek megfelelően a legcélszerűbb módon használják fel a közpénzt. Az ellátásszervezők közvetlenül érdekeltek abban, hogy a betegek számára a megfelelő szolgáltatást a megfelelő helyen vásárolják. Így a betegek ellátására jutó pénzt célszerűen szakmai és pénzügyi érdekeltség mellett a legjobban hasznosíthatják.
Hangsúlyozni kell, hogy az irányított betegellátási rendszer, amelynek most a kiterjesztését tervezzük, ugyan takarékosságra ösztönöz, de nem a forráskivonás eszköze. Nem azért van szükség modellekre, hogy nagyobb takarékossággal több pénzt tudjon a költségvetés megspórolni, a cél nem a forráskivonás, hanem a helyi szükségleteknek megfelelő, a helyi kezdeményezéseket támogató, hatékony helyi egészségpolitika megvalósítása.
Az egészségügyi rendszer átalakítása új szakaszának lényege a már bizonyítottan eredményes modellkísérletek irányított betegellátási rendszerré szervezése, általánosan választhatóvá tétele és az ott szerzett tapasztalatok országos, az egészségbiztosításon belüli hasznosítása.
A szervezett betegirányítás garantálja a szolgáltatási rendszer minőségének és hatékonyságának a javulását, javítja az ellátórendszer hatékonyságát, a lakossági igényekhez igazodóvá teszi az ellátórendszert. Tehát az a cél, hogy a pénz oda kerüljön, ahol valóban szükség van rá, ahol a leghatékonyabb a felhasználása.
Az irányított betegellátás lelke az önkéntesség, az alulról szervezettség. Mindez a hajtóerő elvész, ha a rendszer kötelező, és a területi kijelölés alapján működik. Érthető és jogos az elvárás, amely szerint az irányított betegellátás eredményeit az egész országban el kell terjeszteni. Ez a probléma feloldható, ha ebben a rendszerben szabályozott körülmények között, spontán támogatott folyamatként hagyjuk az ellátásszervezők alakulását, ugyanakkor a rendszeren kívül maradó területeken az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is az ellátásszervezés elve szerint igyekszik alakítani a finanszírozási és ellenőrzési tevékenységét. Így az Egészségbiztosítási Pénztár mint szervezet feladatai egységesek: a fejkvóta kiszámolása, leosztása, az elszámolások vezetése, az ellátásszervezők ellenőrzése, a szolgáltatóknak az ellátásszervező által igazolt tevékenységek utalványozása. Ugyanakkor minden beteg az ellátásszervezés kontrollján keresztül jut hozzá az ellátáshoz.
Az átalakítás folyamatában fontos lépcső az ápolásbiztosítás alakítása. A rendszer komplexitása, az egészségügyi és szociális célú gondoskodások egybeszervezése az államháztartás érdemi átalakítását igényelné. Ezért itt többlépcsős bevezetést javasolunk, amelyben először az egészségbiztosításon belül szerveződnek egybe az ápolási célú feladatok forrásai, és az irányított betegellátási rendszeren belül valósítható meg először a szociális és egészségügyi célú gondoskodás ellátásszervezési integrációja. Az irányított betegellátási rendszer bevezetéséhez szorosan kapcsolódó regionális ellátásszervezés teremti meg a kiegyensúlyozott, igazságos hozzáférést, a fejlesztéspolitikát. A regionális ellátástervezés és az irányított betegellátási modell kiegészíti egymást, a térségi tervezés biztosítja a szerkezet igazságos, egyenlő esélyű hozzáférhetőségét a fejlesztések befolyásolásával, az irányított betegellátás pedig a szolgáltatásszervezés és struktúra hatékonyságát.
Az ellátástervezés lényegi eleme a sürgősségi rendszer átalakítása, amely több célt szolgál. A sürgősségi rendszer átalakítása elsősorban az akut betegellátás feltételeinek, hatékonyságának a javítását szolgálja, és ez a lakosság biztonságtudatát javítja, ugyanakkor ez az átalakító munka alkalmas arra is, hogy oldja az új munkajogi szabályok miatt kialakuló feszültségeket.

Tisztelt Képviselőtársaim!

Az egészségügy jövő évi költségvetése a változás költségvetése lesz, de esélyt kínál az egészségügyben is fontos beruházásokra, fejlesztésekre, a reform menedzselésére, ugyanakkor a méltányos rendrakás költségvetése is lesz, mivel egyebek mellett a teljesítménymanipuláció visszafogását eredményező módosítások szükségesek a finanszírozási szabályokban. Mindez alkalmazkodásra és átalakításra ösztönöz. Ez persze nem azt jelenti, hogy az intézményhálózatot magukra hagyjuk. Mert egyebek mellett a jövő évi gazdálkodásban többletterhet jelentő kommunális kiadásokat hivatottak mérsékelni intervenciós célelőirányzatok is, amelyekből a kórházak pályázatok útján juthatnak többletforrásokhoz.

Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Képviselőtársaim!

Az egészségügy átalakítása új szakaszba ér, de ez az új szakasz nem légből kapott, hirtelen ötlet, hanem épít az előző kormányzati ciklusok, az előző kormányok eredményeire is. Megőrzi egészségügyi rendszerünk tradicionális értékeit, de nem ígéri a változatlanságot. Nem halogatható az ellátórendszer átalakítása, a megváltozott szükségletekhez, az új technológiákhoz való igazítása. És ezt a változást nem gombnyomással és főleg nem kivéreztetéssel érjük el, hanem a finanszírozási rendszer változtatásával. Az irányított betegellátási rendszer kiterjesztésével, a jövő évi finanszírozási szabályok alakításával igyekszünk véget vetni az értelmetlen teljesítményvadászati kényszernek, megteremtjük annak a lehetőségét, hogy az ellátó közösségek a helyi erőkre támaszkodva valóban az egészségben tartásban és egy ésszerű szerkezet kialakításában legyenek érdekeltek.

Talán van egy halvány remény, hogy érveim alapján ellenzéki képviselőtársaim mégiscsak tesznek egy kísérletet arra, hogy a betegek érdekeit szem előtt tartva érdemi vitába bocsátkozzanak az egészségpolitika vázolt nagy kérdéseiről. Ha ez így történne, akkor a képernyő előtt ülő nézők és a rádió hallgatói sem töltenék hiába velünk együtt az időt.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.