Sajtótájékoztató (2002. augusztus 5.)
Az elmúlt néhány hét alatt 486 ezer méltányossági nyugdíjemelés iránti kérelem érkezett - közölte Orsós Éva az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára a tárca sajtótájékoztatóján.
Ez a rendkívüli mennyiség többek között jelzi, hogy az érintetteknek nagy a bizalma az újólag bevezetett intézkedés iránt, ugyanakkor arra is utal, hogy ma Magyarországon még mindig elviselhetetlenül sok az alacsony juttatásokból élők és kisnyugdíjasok száma.
Orsós Éva elmondta, hogy 1 millió 153 ezer embernek a havi jövedelme nem éri el a 40ezer forintot. Beszédes statisztikák ezek, arra mutatnak, hogy sok még a teendő a szociális szférában - hangsúlyozta a helyettes államtitkár. A sajtó segítségét kérte ahhoz, hogy az emberekben tudatosuljanak a méltányossági nyugdíjemelés feltételei: kivételes emelés csak azoknak adható, akik már több mint három éve kapnak öregségi, özvegyi vagy rokkantsági nyugdíjat illetve árvaellátást, de annak összege nem haladja meg havonta a 40 ezer 200 forintot. Nem jár méltányossági nyugdíj a korhatárt be nem töltött, korkedvezményes nyugdíjasoknak, a nyugdíjszerű szociális ellátásban részesülőknek illetve az aktív korú özvegyeknek. A jogosultak által benyújtandó kérelemnek tartalmaznia kell a különös méltánylást érdemlő körülményeket.
A méltányossági nyugdíj visszaállításával nem az volt a kormányzat célja, hogy ezzel az egy intézkedéssel orvosolja minden rossz anyagi körülmények között élő ember problémáját, hanem az, hogy elsőként azok helyzetén enyhítsen, akik koruknál fogva többet költenek gyógyszerre, kezelésekre, egyedül élnek; tehát a leginkább kiszolgáltatottak szegénységét kívánja mérsékelni. A méltányossági nyugdíjkérelmek beadására nincs semmilyen határidő, azokat folyamatosan lehet továbbítani a területileg illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatósághoz.
Orsós Éva megemlítette, hogy ebben a témában a tárca konzultált az Idősügyi Tanács tagjaival, az idős embereket tömörítő szervezetek képviselőivel. Velük egyeztetve készül az új nyugdíjcsomag, amelyet augusztus végén, szeptember elején terjesztenek elő, és amely számos további intézkedést javasol az idősek helyzetének javítására. Ez tartalmazza például a 13. havi nyugdíj bevezetésének részleteit, és az özvegyeknek nyújtandó támogatási formákat is. A csomagot a miniszterelnök vezetésével összeülő Idősügyi Tanács véleményezi, s csak azt követően kerül a kormány elé.
Mészáros József az Országos Nyugdíjbiztosítási Intézet főigazgatója megerősítette, hogy a kérelmek rendkívül nagy száma mutatja az intézkedés iránti növekvő érdeklődést. Ő is hangsúlyozta, hogy nincs konkrét határidő, a kérelmek akár jövőre is benyújthatók. Az elbírálás folyamatosan történik, minden egyes kérelmet külön megvizsgálnak. Az emelés mértéke nem függ a beérkezés idejétől. A főigazgató hozzátette: nyilvánvaló, hogy a 40 ezer 200 forintos jövedelemhatáron felül is élhetnek sokan keserves, nyomorúságos helyzetben, de jelenleg ezeket a kérelmeket nem vehetik figyelembe, csak a kritériumoknak minden részletben megfelelő beadványokat bírálhatják el. Egyébként az eddig beérkezetteknek mintegy 30 százalékát ilyen vagy hasonló okokból el kellett utasítaniuk, ugyanakkor eddig hétezer esetben született pozitív döntés, amelyről az érintettek megkapták az értesítést. Mindazonáltal a kérvényezők türelmét kérte a főigazgató, hiszen sok időre lesz szükség az egyenkénti határozatok meghozatalához. A tárcánál önkéntes munkát ajánlottak fel az idős-szervezetek, segítendő a mielőbbi feldolgozást.
Szabó Sándorné az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára bejelentette, hogy az oktatási tárcával közösen a nyár folyamán 200 millió forintot fordítanak több mint harmincezer nehéz sorsú gyermek meleg étellel való ellátására. Vagy a falugondnoki hálózaton keresztül, vagy az önkormányzat által biztosított lehetőségek igénybevételével, de egy nap legalább egyszer meleg ételt kell juttatni azon családok gyermekeinek, akik az iskolai szünet alatt ehhez egyébként nem jutnának hozzá. Különösen fontos ez azokban a kis falvakban, ahol más módon ez nem lenne biztosítható. A helyettes államtitkár megköszönte a gyermekjóléti szolgálatok és a családsegítő szolgálatok munkáját, amellyel hozzájárultak a probléma megoldásához az ország egész területén.
A sajtótájékoztatón elhangzott: Az Ukrán Nagykövetség kérésére az ESZCSM segélycsomagot állított össze a lvovi repülőgép katasztrófa sérültjeinek megsegítésére. A sebészeti kéziműszerekből, gyógyszerekből és kötszerekből álló 15 millió Ft. értéket meghaladó szállítmányt a lehető legrövidebb időn belül, még pénteken útnak indították. A minisztériumi adományt kiegészítik egyes egészségügyi beszállítók felajánlásai is.
Az Ukrán Nagykövetség munkatársai külön köszönetüket fejezték ki azért, hogy kérésüket követően a tárca egy napon belül megszervezte a segélycsomag összeállítását és elindítását.
(GA)
|