"A gyermekbénulás világméretű megszüntetésére irányuló 1988-ban elfogadott egészségügyi világszervezeti program újabb eredménnyel bővült: az Egészségügyi Világszervezet 6 régiója közül az Amerikai Régió és Nyugat-Csendes-óceániai Régió után 2002. június 21.-én, 51 országra kiterjedő, az Európai Régiót is hivatalosan gyermekbénulás-mentesnek nyilvánítják.
Fontos azonban tudni, hogy mindaddig, amíg a világon vannak olyan régiók (jelenleg az Afrikai, a Kelet-Mediterrán és a Délkelet-Ázsiai Régiók), amelyekben gyermekbénulás előfordul, ezt a fertőző betegséget okozó vírust a világ bármely részére, így hazánkba is behurcolhatják. Ezért annak ellenére, hogy Európát és így Magyarországot is gyermekbénulás-mentesnek nyilvánítják, továbbra is magas arányban kell teljesíteni az e betegség megelőzésére szolgáló védőoltásokat, annak érdekében, hogy a teljes lakosság védett legyen és így az esetlegesen behurcolt vírus ne tudjon terjedni. Emellett szükséges a fenntartása az Egészségügyi Világszervezet által javasolt és Magyarországon is működtetett járványügyi megfigyelő rendszernek is, hogy az esetleges behurcolás azonnal felfedezhető legyen.
Magyarországon egyébként a gyermekbénulás vírusa az 50-es években, elsősorban 1954-ben, 57-ben és 59-ben okozott súlyos járványokat. Ebben az időszakban a gyermekeikért aggódó szülők nyaranta félelemben éltek, hallva barátaik, ismerőseik, vagy akár idegenek gyermekeinek megbetegedéseiről, amelyek vagy rokkantsággal, vagy halállal végződtek.
Magyarország a világ országai közül az elsők között vezette be 1957-ben az injekcióban beadható elölt vírust tartalmazó Salk vakcinát és 1959-ben a szájon keresztül beadható úgynevezett Sabin vakcinát is. Ezt kövtően a 2-38 hónapos korú gyermekek az év meghatározott hónapjaiban, Európában kiemelkedő arányban (csaknem 100 %-ban) védőoltásban részesültek. 1992-től pedig a folyamatos oltások keretében a Sabin vakcina egy emelt hatékonyságú Salk vakcinával történő bevezető oltás után kerül alkalmazásra. A Sabin vakcina bevezetését követően hazánkban járványok már nem fordultak elő, az utolsó hazai eredetű megbetegedést 1969-ben jelentették."
Amennyiben fenti témában szakértőkre lenne szükség, az alábbi személyek kereshetők meg:
Prof. Dr. Budai József (Fővárosi Szent László Kórház, telefon: 455-8251), Prof. Dr. Berencsi György "Johan Béla" Országos Epidemiológiai Központ a Virológiai Főosztály vezetője, telefon: 476-1264, és Dr. Csohán Ágnes a "Johan Béla" Országos Epidemiológiai Központ Járványügyi Osztályának vezetője, telefon: 215-1792 igyénbevételét. Mindhárman tudnak arról, hogy esetleg megkeresik őket.
Sajtóiroda
Budapest, 2002. június 18.
|